George ugyanis matematikus. Mary pedig ravasz. És egy kicsit talán szórakoztatta is a játék, amit már jó néhány hónapja eljátszadozgattak. George-nak mostanában sokat rendetlenkedett a szíve, agyonhajszolta magát az utóbbi időben. Munka, ital, nők… Így hát nem csoda.

Mary rábeszélte, hogy menjen el a kardiológushoz, aki alaposan meg is ijesztette. Sajnos nem eléggé. (Mármint, hogy nem ott kapott infarktust.) Két napja nem jött haza, biztos megint egy nőcskénél maradt, és most már haza sem telefonált. Hiába Mary fiatalsága és pénze, már ez sem tartotta vissza… Bolondult a kalandokért. Estére végképp megérett benne az elhatározás: ki kell iktatnia az életéből, a vagyonából. Igaz, már nem szereti, de azt sem tudná elviselni, hogy másé legyen.

Pedig délután csörgött a telefon:
– Halló, Dorothy Wilde vagyok, a férje szeretője – közölte a nő a világ legtermészetesebb hangján.
Mary csöppet sem lepődött meg. Igazából nem is haragudott rá. Nincs szerencséje, ő még nem tudhatja, hogy George nem nagy fogás. Zseniális, jóképű, de jellemtelen. Akinek ez kell, hát vigye! De csak addig, amíg ő engedi.
– Mit óhajt, drágám? – kérdezte negédesen.
– George nem lehet másé, csak az enyém. Érti? Váljanak el! Már nem szereti magát, ráadásul gyereket várok tőle – rebegte a nő idegesen.


Na, ez már egy kicsit sok – tűnődött Mary magában és fogalma sem volt, mit feleljen.
– Halló… itt van? – kérdezte a nő egyre idegesebben. – Mondjon már valamit! – sürgette.
– Jó, mondok. George-nak és magának nem lesz közös gyermekük! – majd egy kecses mozdulattal letette a telefont. Néhány perc múlva újra csörgött, ezért kihúzta a vezetéket.
Most már csak valami jó ötlet hiányzott. Elővett néhány krimit, de egymás után dobálta le őket a földre. Mind unalmas, elcsépelt, átlátszó trükk volt. De Mary eredeti akart lenni.
Az a baj, hogy ez után a telefon után (feltéve, ha tudott róla) George egészen biztos lehet benne, hogy Mary mindent megtesz, hogy eltegye láb alól. „A fene egye meg az eszét! Miért nem agyalágyulthoz mentem inkább feleségül?”

A csengő hangjára ébredt. Kikászálódott az ágyból, komótosan kiballagott az ajtóig és kilesett a kémlelőnyíláson. Legnagyobb döbbenetére George állt ott.
– Kérlek, nyisd ki! Fontos – könyörgött a férfi.
Mary résnyire nyitotta az ajtót. „Nem engedhetem be, míg rá nem jövök, hogyan ölöm meg – töprengtem.
– Vissza szeretnék jönni hozzád, szívem – siránkozott és fájdalmas tekintettel nézett az asszonyra, miközben görcsösen nyomkodta a szíve tájékát. Ettől a látványtól kissé elérzékenyült, de nem eléggé. George már régen nem tudta meghatni. Bizonyára elfogyott a pénze, és a kártyáról sem tudott levenni, mert azt előző nap letiltatta.
Mary nem akarta, hogy George-ot az infarktus vigye el, mert mi lesz akkor az ő kis bosszújával…

Kihívta az orvost, aki adott neki egy szíverősítő injekciót, valamint néhány jó tanácsot az életformájára nézve. Amikor az orvos elment, Mary annak rendje és módja szerint kivágta Georg-ot a lakásból.

Teltek-múltak a napok, és nem jött az ötlet. Már ott tartott, hogy dolgozni sem járt be. Egész nap a strandon, a medence mellett heverészett. A férfiak úgy zsongták körül, mint méhek a virágot, de ő nem flörtölt, csak várta az ihletet. Aztán a nőcske felhívta és elmondta, hogy gyűlöli George-ot, amióta mégsem akar elválni és csak Maryt emlegeti.

Eltelt újabb két hét. George szinte mindennap felhívta telefonon és bocsánatért könyörgött.. Mary egyszer csak beadta a derekát és randit beszélt meg vele a kedvenc strandjukon.
Igazi kánikulai nap volt. George-ról dőlt a víz, úgyhogy Mary azt javasolta, sétáljanak egy kicsit. Az úszómedence mellett bóklásztak. George arca lángvörös volt, tüzelt a teste a kánikulában. A medence szélénél imbolygott, amikor Mary kedvesen megállította, szembefordult vele és a megszokott, kacérkodó pillantását bedobva – mintha csak meg akarná csókolni – belenézett zöld szemébe, és egy picit meglökte. A víz mély volt és jéghideg. A forró test hatalmasat csobbant, szinte forralta maga körül a vizet. A halál azonnal beállt.
– Nem győzzük eleget emlegetni, hogy ne ugráljanak forró testtel a jéghideg medencébe szomorkodott a mentőorvos, mialatt kitöltötte a halottkém-jelentést.

Három év telt el azóta. Dorothy meglepő lelkesedéssel hallgatta a történetet, amikor elmesélte neki. Azóta a legjobb barátnők, közös lakást vettek, és együtt nevelik az ő kis George-ukat. Marynek úgysem lehetett gyereke.