A következő kis tanulmányt a neten találtam. Szerzőjére nem sikerült ráakadnom. Meglátásom szerint, bár kétségkívül hasznos és helytálló tényeket is felsorol, sok esetben mintha nem ismerné azt, amiről ír... Vitám vele, vagyis megjegyzéseim más színnel, monogrammommal jelölve az érintett szövegrészek után.

Nektek mi a véleményetek??

Bűnügyi szépirodalom az ókor óta létezik. A detektívregény (a krimi) mint külön műfaj azonban csak 1841-ben vonult be az irodalomba. Amerika legnagyobb klasszikus költője, Edgar Poe találta ki és valósította meg a „Morgue utcai gyilkosság” című kisregényében. Ez és a mintájára íródott későbbi művek abban különböznek minden előzőleg keletkezet bűnügyi történettől, hogy itt nem a bűn elkövetése a téma, hanem az, hogy ki volt a tettes. A rejtélyt egy kitűnő logikájú ember gondolati úton deríti ki. Ebben a regénytípusban a hangsúly a nyomozáson van. Az olvasó együtt játszik a nyomozóval – angolul: a detektívvel -, aki lehet rendkívül okos rendőr, lehet filozófus, pszichológus, jogász, de mindig a megfigyelés és következtetés mestere.

A krimiben az uralkodó értékfajta az érdekesség. Néhány órás érdekfeszítő szórakozást kíván nyújtani, egyfajta logikai játékot. A mű végén mindig ott van utólagosan a megfejtés is. Hiányzik azonban belőle a társadalmi-emberi világ lényegét feltáró törekvés. (általában - de mindig. L. É.)

Edgar Allan Poe (1809-1849) a romantika korában alkotott. Elbeszélései nagy részében a borzalom, a lelki abnormitás, a téboly, a mindenféle gyötrelem dominál. (Szerintem inkább a lélek titkos mélységei, s a szenvedély. L. É.) A modern világban magára maradó ember őrületbe vivő rettegése rajzolódik ki bennük. (Szerintem inkább az emberek belső világa. L. É.) Ő tekinthető az ún. detektívnovellák, bűnügyi és kincskereső kalandtörténetek megteremtőjének.

Poe hamarosan követőkre talált. Sir Arthur Conan Doyle (1859-1930) az angol bűnügyi regény megteremtője és kiváló művelője. (Eredeti foglalkozása orvos.) 1887-ben írta első detektívregényét A bíbörvörös dolgozószoba címmel. Írásainak központi figurája Sherlock Holmes, a mesterdetektív, a logika és a következtetés megtestesítője. Ő az őspéldája, felül nem múlható előképe minden regénybeli detektívnek. Rákényszeríti az olvasókat, hogy vele nyomozzanak, vele találgassanak, vele használják az eszüket, és versengjenek, ki jön előbb rá, ki is a tettes. Sherlock Holmes szemléletesen megformált regényalak, erényeivel és kifogásolható tulajdonságaival nagyon is hihető lény. Látszólag szórakozott ember, aki egy feladat előtt hirtelen lázasan gondolkodó, példátlanul logikus lénnyé frissül. Szenvedélyes pipázó, egy kissé morfinista, zeneértő tudós, született rejtvényfejtő, aki rejtvényként fogja fel a bűneseteket. A bűnös felismerése jelenti számára a megfejtést. Nyomozási eredményei rejtvényfeladatok, amelyeket művészi ábrázolással fejt ki az író. Méghozzá úgy, hogy van egy jó barát, az íróhajlamú Doktor Watson, aki az olvasók számára elmondja Doktor Holmes bűnügyi eseteit és a leleplezések logikai útját. Ezt az orvosbarátot Conan Doyle saját magáról mintázta, némileg saját paródiáját fogalmazta meg benne. Még a regénybeli ház is az az épület, ahol Londonban az író lakott. – Conan Doyle stílusban, hangulatban, jellemzésben valódi írói eszközökkel élt, és sajátos, fanyar humorával műfaja fölé emelkedett. Legjobb detektívregénye A sátán kutyája (1903).(Már, akinek... minden munkáját szeretem, nekem nem ez a kedvencem. L. É.)

Agatha Christie (1891-1976) amerikai származású angol regény- és drámaírónő. Conan Doyle hagyományait követve az angol detektívirodalom klasszikusává lett. Világszerte népszerű, kissé komikus belga mesterdetektívjénél, Hercule Poirot [erkül poaro]-nál lélektanilag talán még sikerültebb és hitelesebb önkéntes amatőr detektívfigurája, Miss Marple, a jellegzetes angol vidéki vénkisasszony, aki mindent megfigyel és kiszaglász. – Agatha Chritie munkáiban a lélektani következtetés játssza a főszerepet, és a gyilkosságok ellenére, amelyek körül a cselekmény szövődik, az enyhe iróniával ábrázolt, jólétet árasztó kellemes és kissé bamba ( már, akinek a nyugalmas biztonság, és kellmes miliő bamba... L. É.) angol úri környezet már-már derűs olvasmánnyá teszi írásait. Regényei szinte teljes egészében nélkülözik az agressziót. Nincsenek bennük széttrancsírozott halottak, kegyetlen hajszák, megátalkodott, elvetemült gyilkosok. A gyilkos olyan, mint bárki más, gyakran még szimpatikus is, vagy csak annyira antipatikus, amennyire az adott társaság többi tagja. ( Hát, ezért ezt vitatnám... igaz, hogy előfordul szimpi gyilkos is nála, és, hát, mi más lennje, aki öl, mint megátalkodott és elvetemült? L.É.) Az alakok jellemrajza itt sem árnyalt, a sztori a hangsúlyos. (Na, ez azért már... pont, hogy az emberi jelleme nagy tudója, s az emberi jellem ismerteteése-ismerete a fő vezérfonala a sztoriknak. L. É.) A gyors megértéshez olyan karaktereket választ, akiknek a társadalmi hátterét nem kell időt rablóan magyarázgatni. Sikerének egyik titka a stílusa, amely viszonylag könnyen érthető, illetve a történet elmesélésének szokatlan módja. Az általános séma szerint a nyomozó visszafejti a történetet a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján – az Agatha Christie-krimikben viszont a titokfejtő szilánkokat, mozaikokat szed össze, és ezekből építi fel a történetet. ( A bizonyítékok tán nem szikánkok, mozaikok?? Amiben más, a részletesebb emberi és lélekábrázolás, és az, hogy gyakran a gyilkosság előtt jóval megismerhetjük a szereplőket, magát az áldoztot is. Pl. L. É.) Szemenként, öltésenként, mint a kötögető Miss Marple. – Az írónő legismertebbművei közé tartozik Az ABC-gyilkosságok, Gyilkosság Mezopotámiában, Tíz kicsi néger, Az egérfogó.