– Az akció végén fele-fele arányban osztozunk – mondta Jean érdesen. Ő már csak ilyen volt. A szava kemény, akár a múltja. Gyilkosságért is ült már, és ma sem habozik odacsapni, ha kell. Harmincnyolc éves, fekete, magas, kisportolt férfi volt.

– Rendben van – felelte alkalmi társa, Clara. A nyúlánk, szülők nélkül felnőtt lány most múlt húszéves. Jean jól tudta, hogy Clara bejáratos a jobb társaságba, és mindenütt kedvelik. Jó egyetemre jár, innen az ismeretsége a felső tízezer ifjú férfijaival és lányaival. Hívják jachtokra, piknikre, családi ünnepségre, koktélpartira. Nem ébreszt gyanút: ezért volt rá szüksége. Őt ugyan soha nem hívnák meg olyan előkelő helyre, mint ezt a lányt. Clara apja valaha a cinkostársa volt, Jean néha említette is a régi marseille-i időket. Akkoriban cigarettacsempészettel foglalkoztak, és a férfit a vámőrök lőtték le éjjel a kikötőben.

Clara fitos orrával, mélykék szemével, rövid, barna hajával, elegáns ruhájával mindenütt tetszést aratott. Ültében csaknem egy fejjel volt alacsonyabb Jean-nál, hát most felnézett a férfira. „Épp olyan elszánt, mint szegény papa volt. És mindenben benne van, amiből hasznot lehet húzni” – gondolta Clara.
– Nem csapsz be, Jean?
– Sohasem! – ígérte a férfi, miközben elővette a kis zacskót. A bársony lágyan simult az ujjai közé. Körülnézett – a parkban senki sem figyelt rájuk. Clara kezébe hullott a kékesen csillanó, galambtojás méretű „gyémánt”. Csiszolt éléről visszaverődött a napfény. Igazi briliánshoz hasonlított.

– Ügyes utánzat – mondta Clara szakértelemmel. Tényleg értett a drágakövekhez.
– Még súlyra is pontosan annyit nyom, mint az eredeti – szólt Jean elégedetten. – Szóval, megismétlem a tervet: jövő szombaton este bál lesz a Grimes család kastélyában. Te is a vendégek között leszel. Én háromnegyed tízkor érkezem a személyzeti bejáróhoz, mint villanyszerelő. Azt mondom, kihívtak, mert javítani kell valamit. A főkapcsolóhoz vezettetem magamat. Tízkor az öreg Grimes szokás szerint enged a vendégek kérésének és kihozza a páncélszekrényből a családi Kék Gyémántot, hogy megcsodálhassák.

Minden évben megrendezik ezt a bált, és minden alkalommal megmutatja a gyémántot a rokonságnak, a vendégeknek és a… hitelezőknek: „Íme, megvan még! Nem áll rosszul a családi vállalkozás, nem kellett titokban eladnunk a Kék Gyémántot, itt a fedezet mindenre…!” Ez már afféle rítus lett a Grimes családnál, amint megtudtam. A bemutató kezdete utáni percben hirtelen kialszik a fény az egész palotában, de csak pár pillanatra. Te ott állsz majd Grimes úr mellett, a vaksötétben egyetlen mozdulattal lekapod az igazit a bársonypárnáról és helyére teszed a hamisat. És amikor ismét kigyúl a fény, a vendégek tovább csodálhatják a gyémántot… vagyis már ezt, ni – és a Clara kezében tartott másolatra mutatott.
– Tehát felezünk – mondta ismét Clara. Jean kifejezte reményét: az orgazda ad vagy kétmilliót a gyémántért, amely a legális piacon legalább hatmilliót ér.

A Grimes család bálján minden pontosan úgy történt, ahogyan a rablópáros eltervezte. Szombat éjjel Jean a gyémánttal elutazott Párizsból. Clara napokig várta az értesítést. Végre megcsendült a telefon:
– Clara? Jean vagyok. Kirúgott az orgazda! Képzeld, a gyémánt hamis!
– Hogyan? Mit beszélsz? – kérdezte a lány elhaló hangon.
– Ahogy mondom! Nem igazi, amit elhoztál, hanem egy másolat!
– Akkor csak egy magyarázat van, Jean. Grimesék titokban pénzzé tették az igazi Kék Gyémántot, és talán már évek óta a hamis másolatot mutogatják! És mi balekok, azt loptuk el!

Clara sejtette, hogy Jean csak ezért jelentkezett. Ha igazi lett volna a gyémánt, pénzzé teszi és meglép az összeggel, soha többé nem hallott volna róla. Ő már csak ilyen alak. Clara tett hát valamit, nehogy Jean becsapja. A múlthéten az ékszerésszel csináltatott még egy hamis Kék Gyémántot. Ezt is nehéz lett volna megkülönböztetni az eredetitől…
„Így most Grimeséknek és Jeannak is van egy-egy hamis gyémántja.” Clara mosolyogva tette a táskájába a repülőjegyet. Amszterdam nincs messze, még ma délben odaér és kész… Hát igen. Az igazi Kék Gyémántot a szakemberek becsülik meg igazán. A drágakőért legalább hatmilliót kaphat az ember. Az az ember, aki senkiben sem bízik és kemény, mint a gyémánt.

(www.nana.hu)